Könyvek
„2008 nyarán rájöttem, hogy a Sub Rosa megírásához Prágába kell utaznom; hogy a saját szememmel kell látnom a helyszínt, a saját bőrömön kell megtapasztalnom azokat a dolgokat, amelyeket majd a szereplőim is fognak a macskaköves utcákat róva. 2008. augusztus 22-én tehát elindultunk idősebb öcsémmel, Gergellyel és egy régi jó barátommal, Németh Petivel, hogy együtt fedezzük fel az Arany Várost. Az útra magammal vittem a mini laptopomat is, és megfogadtam, hogy minden este pontról pontra megírom az aznapi eseményeket – méghozzá részletekbe menően. Négy napot töltöttünk ott, és én sokszor késő estig gépeltem, megszállottan kelepeltem, hogy dokumentálhassam a számomra oly varázslatosnak tűnő élményeket. Most, két év elteltével, miután a regény elkészült és meg is jelent, úgy döntöttem, egy kötetbe fűzve és az akkori fényképeinket felhasználva a nagyközönség elé tárom ezt a gyakran naiv, időnként felháborodott hangvételű, általában pedig egyszerűen csak elfogult szöveget.”
KIADÓ: www.biroszabolcs.eu
KIADÁS ÉVE: 2010
OLDALSZÁM: 60
Prága, az Arany Város – Európa legszebb történelmi helyszíneinek egyike. A város, amely a huszonegyedik század első éveiben még mindig képes fenségesen és művészien gyönyörűnek mutatni magát, és ahova még mindig sokan érkeznek szerelmet vallani, megszületni vagy épp meghalni. Egy varázslatos város, amelynek kusza labirintusában különös emberek kutatják a történelem örök rejtélyeit…Egy fiatal magyar antikvárius, aki nem vágyik másra, csak hogy nyugodtan olvashasson. Egy öreg prágai bibliofil, aki latinban, irodalomban és sörben nem ismer tréfát. Egy titokzatos német milliárdos, aki betiltott könyveket keres. Egy hidegvérű bárzongorista, aki furcsán lezárt ügyekben nyomoz. A Templomos Lovagrend, melynek története évszázadok óta izgatja az emberek fantáziáját…
Ferenczy László egy átlagosnak tűnő napon különös megrendelést kap: egy kis cetlit hagynak az asztalán, rajta egy telefonszámmal és a Sub Rosa felirattal. Az antikvárius egyre nyugtalanabbul próbálja megtalálni az ismeretlen könyvet, de lassan rá kell döbbennie, hogy az vagy nem létezik, vagy csak valakik nem akarják, hogy létezzen.
A cselekmény előrehaladtával Lászlónak nem csak az Arany Várost, de Európa legrégibb történelmi helyszíneit is be kell járnia, miközben furcsa titkok és még furcsább emberek tűnnek fel a múlt kiismerhetetlen ködéből, és mindnyájan egyet akarnak: a templomosok titkát, a tiltott tudást, a Sub Rosát…
KIADÓ: MEDIAN kiadó
KIADÁS ÉVE: 2010
OLDALSZÁM: 304
VIDEÓELŐZETES: ITT

Pál barát, a titokzatos vándorszerzetes saját múltja elől menekülve járja be Európát, azt a helyet keresve, ahol a tökéletes béke honol, és ahol nyugodtan meghalhat.
1334 decemberében a sors egy észak-itáliai kolostorba vezeti. Az épület nagy része évek óta romokban hever, sötét zugaiban és poros termeiben a legkülönfélébb szerzetesrendek élnek furcsa szimbiózisban. Amikor az egyik lakó rejtélyes körülmények között meghal, Pál barát – szívére és eszére egyaránt hallgatva – nyomozásba kezd. Az igazság kiderítését azonban több tényező is nehezíti: sokan nem hajlandóak szóba állni vele, az apát nyíltan ellenzi a nyomozást, majd valaki megpróbálja megakadályozni a ténykedését.
Pál barát egy olyan korban próbálja megtudni az igazságot, amelyben bárkire rá lehet sütni az eretnekség bélyegét, és amelyben szinte természetesnek tűnnek a mindennapos gyilkosságok. Vajon sikerrel járhat-e egy olyan ember, aki saját maga előtt sem tud teljesen őszinte lenni?
Az ötödik parancsolat tisztelgés Umberto Eco korszakalkotó remekműve, A rózsa neve előtt.
KIADÓ: www.biroszabolcs.eu
KIADÁS ÉVE: 2010
OLDALSZÁM: 100
VIDEÓELŐZETES: ITT
