Az akadályzabáló – Bíró Szabolcs és Szénégető Richárd maratoni beszélgetése

„Borzasztó szerencsés embernek érzem magam, hogy a jelenlegi irodalmi közegből több kedvenc írómmal is már-már baráti nexust ápolok. Az egyik ilyen barátom Bíró Szabolcs, akinél kevés szimpatikusabb és maximalistább embert ismerek. Ő számomra több szempontból is példaértékű, ezért is gondoltam úgy, hogy itt lenne az ideje készíteni vele egy interjút. Sokszor beszélgettünk róla, hogy majd egyszer, majd valamikor, majd valaminek az apropóján, de aztán egy nap úgy döntöttünk, hogy na, akkor ma elkezdjük. Nagyon sokáig, több mint negyed évig készült a beszélgetés, és nagyon hosszú is lett, viszont annyira olvastatta magát, amikor szerkesztettem, hogy úgy döntöttem: nem húzom meg, nem szedem ketté, megkapjátok egyben ezt a már-már epikusnak mondható beszélgetést.” – Szénégető Richárd, újságíró
 
 

 
 
MŰFAJ: interjúkötet
KIADÓ: szerzői magánkiadás
KIADÁS ÉVE: 2020
OLDALSZÁM: 70
ISBN: 9788089649242
 
LETÖLTÖM A KÖNYVET EPUB FORMÁTUMBAN
LETÖLTÖM A KÖNYVET PDF FORMÁTUMBAN

A könyv a Moly.hu adatbázisában