Friss megjelenések – 2017. április

Már tavaly bejelentettem, hogy idén, a jubileumi székirodalmi év okán több meglepetést is tartogatok az olvasóknak. Ezek egyike a Benyák Zoltán íróbarátommal közös jubileumi "B10" könyvturné, amely március 3-4-én startolt, és csak most ugrunk fejest a mélyébe. A másik, jó előre megalapozott meglepetésem két olyan könyv volt, amilyet eddig nem írtam. Ezek most jelentek meg, mindkettő a 24. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra időzítve: A sárkány, aki nem akart aludni c. mesekönyvem Korsós Szabina rajzaival a Manó Könyvek gondozásában, illetve az Elveszett csillagok – Egy kalandos egri nyár c. ifjúsági (ám messze nem csak az ifjúságnak szóló) kalandregényem a Főnix Könyvműhely kiadásában, Varga Zsolt nagyszerű borítójával. A két könyv megjelenésével két új alkategóriát is létrehoztam a honlap "Könyvek" menüpontja alatt, és remélem, ezek a kategóriák a jövőben több címmel is bővülnek majd. A most megjelent könyvek természetesen kaphatók lesznek minden előadásomon, országszerte pedig elsősorban a Líra bolthálózatban érdemes őket keresni. Az alábbi képekre kattintva pedig akár online is megrendelhetők. Jó olvasást kívánok mindkettőhöz!