"Még mindig nem fejtették meg a Sub Rosát" (interjú)

Bíró Szabolcs szlovákiai magyar, pontosabban dunaszerdahelyi író (azaz, hogy pontosan idézzem a Wikipédiát: író, énekes, optimista). Honnan ismerhetjük a nevét? A Csak Van zenekarból, és immár kilenc könyvből: Naplemente, A Sivatag Szeme, Hóhér, Cosa Nostra, Az elásott titok, Távol mindentől, Sub Rosa, A Sub Rosa tanulmányút, Az ötödik parancsolat… Első hat kötetét még Francis W. Scott álnéven jegyezte, majd egy radikális lépéssel „megölte” angolszász nevű alteregóját, hogy helyet adjon igazi önmagának. Az új korszakról, 2010-ben megjelent könyveiről és temérdek tervéről beszélgettünk – merthogy van neki egy egész nagy rakás!

– Az első hat könyvedről most ne is faggassalak, igaz?

– Egy halott írónak hiába tennél fel kérdéseket, nem tudna rájuk válaszolni.

– Rendben, akkor maradjunk az álnévgyilkosnál, Bíró Szabolcsnál. A bevezetőben azt írtam, hogy 2010-től már az igazi önmagadnak kívánsz helyet adni. Ki az igazi önmagad?

– Hát, semmiképp sem a nyugati ponyvákat körmölő írógép… Egy ideig tökéletesen megfelelt, hogy a könyveim nem mások, mint – magyar mércével mérve – nagy példányszámban elkelő strandi olvasmányok, és azt hittem, ez örökre így is marad. Aztán egyszerre minden megváltozott: megismertem Umberto Ecót, elolvastam A rózsa nevét. Utána rájöttem, ha így folytatom, a könyveim sosem lesznek többek nagy példányszámban elkelő strandi olvasmányoknál.

– Megijedtél?

– Dehogy: fogtam magam, és elölről kezdtem mindent. Persze ez nem egy pillanat alatt történt, hiszen rettenetes dilemma elé állítottam önmagamat. Francis W. Scott éppen kezdett volna beindulni, az utolsó két könyvem már tíz-tízezer példányban jelent meg, és szép pénzt kaptam értük. Bíró Szabolcsot, az írót gyakorlatilag senki nem ismerte, a témák pedig, amiket feldolgozni készültem (és készülök most is), egész biztosan nem mozgatnak meg akkora tömegeket, mint a pofonegyszerű ponyvaregények – sajnos… Ami azonban pozitívum bennük, hogy így nem is fogják a strandon végezni, és az olvasóknak nem csak az marad meg a fejében, hogy ki volt a gyilkos. A BSZ-könyvek ennél jóval többről szólnak.

– Miután „megölted” a ponyvaírót, azonnal feltöltötted első, saját neveden írt kisregényedet (Az ötödik parancsolat) a honlapodra, ahonnan bárki ingyen letölthette. Ez január 1-jén volt. Május végén megjelent a Sub Rosa a MEDIAN Kiadónál, majd nyáron A Sub Rosa tanulmányút c. 60 oldalas útinapló, ami szintén elektronikus formátumban látott napvilágot. Ezzel le is tudtad 2010-et?

– Korántsem tudtam le 2010-et, hisz még csak most jön a karácsony. Ha körülnézel a weboldalamon (www.biroszabolcs.eu), láthatod, hogy Az ötödik parancsolat már nincs fent e-könyvként, viszont sok ember karácsonyfája alatt ott lesz keménytáblás, gyönyörűszép kötetként. A pontos címe most már Az ötödik parancsolat és egyéb történetek, hiszen azon kívül, hogy alaposan átírtam és kibővítettem, hozzácsaptam még három régebbi, rövidke írásomat és néhány extrát is (pl. egy januári interjút). A MEDIAN Kiadó gondozza ezt is, első körben háromszáz példányban jön ki a nyomdából, és külön öröm számomra, hogy egy része Magyarország határain belül marad: az Adamo Books internetes könyváruháznál rendelhetik meg az anyaországi olvasók. És a Zsírkígyóról még nem is beszéltünk­…

– Tényleg, a Zsírkígyó! Majdnem megfeledkeztem róla; talán azért, mert még nincs is kész…

– Nincs kész, de folyamatosan olvasható, ahogy egyre bővül. A netBarátnő magazin hozza le hétről-hétre, fejezetenként, de most már van egy külön blogja is (www.zsirkigyo.blog.hu), ahol szépen sorban el lehet olvasni a kész fejezeteket.

– Szókimondó és kusza kísérleti rockregényként aposztrofálod. Az első kettőt még értem, na de mitől kísérleti?

– Hát attól, hogy még én sem tudom, mi lesz a vége! (nevet) Jobban mondva tudom, csak az nem tiszta még előttem, hogyan jutok el odáig. Azért is kísérleti, mert kissé szokatlan dolgokat is alkalmazok az írásában. Például három elbeszélői szemszöget használok, szinopszist alig, jegyzeteket meg egyáltalán nem. Kis híján impressziókból áll össze. És ami a lényeg: nagyon durva, nagyon beteg!

– A Sub Rosát reklámozod a legjobban, ami érthető is. Azzal most mi a helyzet?

– A Sub Rosa köszöni szépen, jól van – nagyon jól! Hét hónap alatt elfogyott belőle háromszáz példány, ami a 21. századi magyar irodalomban nagyon szép szám. Már úton van a következő 200 darab, aminek a fele egyenesen Magyarországra megy. Az olvasók szeretik, ahogy a kritikusok is: megjárta három ország sajtóját, recenziók és interjúk formájában volt jelen újságokban és különböző magazinokban, na meg a rádióban is többször volt téma. Azt azonban még mindig várom, hogy megfejtsék.

– Ezt hogy érted?

– Úgy, hogy az olvasók még mindig nem fejtették meg a Sub Rosát. Ami nem baj, de izgatottan várom az első olyan visszajelzést, hogy „igen, ezt is megtaláltam benne!” Nemrég egy olvasóm közölte velem, hogy ő már az elején sejtette, ki a gyilkos. Mosolyogva válaszoltam: „Az nem kunszt. Na de kicsoda valójában Dietrich Kreutz, kicsoda Tamara, hány áldozat és hány üldöző van összesen a könyvben?” Nem tudott helyes választ adni. A Sub Rosa első látásra egyszerű kalandregénynek tűnik, hiszen a cselekmény – szánt szándékkal – sok ismert sémát dolgoz fel. A sorok közt azonban annyi a rejtett utalás, a rejtvény és a kikacsintás, hogy szinte magam sem tudom megszámolni őket. A legmókásabb viszont az volt, hogy egy amúgy pozitív kicsengésű kritika felrótta: a könyv nem leplezte le a templomosok titkát. Mókás, hiszen a regény valahol azt sugallja, hogy a templomosoknak nincs is semmiféle titka – teljesen cinikusan áll ehhez a közkedvelt témához.

– Az utolsó kérdésem következik, amire terjedelmes választ sejtek: mik a jövőbeli terveid?

– A karácsonyra megjelenő Az ötödik parancsolat lesz a Sanguis Rosae sorozat első kötete, ezt még két kisebb terjedelmű (200-200 oldalas) regény követi azonos főszereplővel. Szeretném, ha a trilógia második része 2011-ben, a harmadik 2013-ban jelenne meg, mindig karácsonykor. 2011 tavaszán érkezik a Pokoli szimfóniák c. kisregény-antológia, amelyben Angyal Sándorral, Michael Mansfielddel, Jonathan Cross-szal és Nolik Antallal együtt szerepelek, és amelynek szellemi atyja vagyok. Legnagyobb volumenű munkám 2012 karácsonyára várható: a Non nobis, Domine c. történelmi nagyregény, mely a magyar templomosok utolsó 22 évét dolgozza fel, kb. 5-600 oldalban (ezen már két éve dolgozom). 2013-ra és az utána következő évekre egyelőre csak címeket mondok, bármiféle magyarázat nélkül: Vitriol, Holdfény szonáta, Deus Le Volt!, Billog, Bátorok Könyve, Lupus In Fabula… Annyit elárulok, hogy többségük történelmi regény, vagy épp történelemmel (is) foglalkozó, Prágában (is) játszódó thriller. Két dolgot bátran megígérhetek: igyekszem minden évben egy vagy két címet megjelentetni, és semmilyen körülmények között nem állok meg!