Bíró Szabolcs: Az ötödik parancsolat és egyéb történetek (blogkritika)

PDF | Nyomtatás | E-mail

Remélem, levelem szerencsésen elér hozzád vándorlásod közepette és jó egészségben talál! Nagy örömömre szolgált, hogy annyi idő után újból hallottam felőled, ám aggodalom tölti el szívemet, mikor olvasom, hogy kolostorotok könyvtárában ráleltél ifjúkori írásomra. Félre ne érts, testvérem, boldog vagyok, hogy értő szemeid elé került történetem, amelyben számot adok mesteremmel, Baskerville-i Vilmos testvérrel átélt kalandjaimról, de reszketek érte, nehogy szerencsétlenséget idézz krónikámmal a saját fejedre. Mindenre kérlek, testvérem, rejtsd el a könyvet, amennyire csak bírod, nehogy illetéktelen kezekbe kerüljön irományom! Egyúttal arra is felhatalmazlak, ha úgy látod jónak, semmisítsd meg a szöveget, nehogy bajt hozzon a fejedre.

Leveled mellett köszönettel vettem beszámolódat vándorlásod legutóbbi állomásáról – milyen különös tréfája az Úrnak, hogy téged is abba a kolostorba vezérelt, ahol annyi esztendőnek előtte Vilmos testvérrel annyi szörnyű gyilkosságnak voltunk tanúi! Bevallom neked, testvérem, azóta gyakran forgattam elmémben a kérdést, vajon mi történhetett ott távozásunk és a nagy tűzvész után? Még az is megfordult a fejemben, hogy ellátogatok oda, de tudom, ez csak egy idősödő ember léha ábrándja az eltűnt ifjúság visszaidézésére.

Mindazonáltal szomorúan olvastam, testvéreink már csak azért vetődnek ebbe a kolostorba, hogy bevégezzék földi vándorútjukat – de biztos vagyok benne, megtalálják ott az általuk keresett megnyugvást, ha már az Úr erre a célra jelölte ki ezt a régen oly nagyszerű kolostort. Összeszorult a szívem, mikor Mihály testvér sorsáról értesültem, és imádkozni fogok érte, hogy öreg napjai békében teljenek, no meg azért is, hogy az Úr világítsa meg a gyógyító Fülöp testvér elméjét, hogy kontár munkájával ne árthasson többé testvéreinek (no meg hogy eztán mértékkel fogyassza a szentelt nedűt).

Ó, Paulus testvérem, nem tarthatom titokban előtted, mennyire megrémültem, mikor a kolostorban történt gyilkosságról olvastam leveledben! Egy pillanatig az a szörnyű érzés lett úrrá lelkemen, hogy a sok-sok évvel ezelőtt történt szörnyűségnek talán még most sincs vége… de tudom, ez balgaság volt részemről. Mindazonáltal: egy újabb gyilkosság! Meghűl bennem a vér, ha erre gondolok, testvérem. Minő szerencse azonban, hogy az Úr éppen ebbe a kolostorba vezérelt és módodban ált leleplezni a galád gyilkost, mielőtt még további tragédia történt volna. Be kell vallanom, mikor krónikád végére értem és felfedted előttem e rémséges, istentelen tett elkövetőjét, nem győztem hányni magamra a keresztet… még ilyet sem… no de inkább ne is beszéljünk erről, testvérem.

Örömmel látom, hogy jó krónikás válik belőled, Paulus testvér, de hozzám hasonlóan te sem tudod távol tartani magad a veszélyes témáktól és így saját biztonságod érdekében csak én lehetek egyedüli olvasód. (Talán ha Istennek tetsző témákról írnál, a világ is rácsodálkozhatna krónikási képességeidre.) Amennyiben elfogadsz egy tanácsot tőlem, testvérem, legközelebb írj bővebben és hosszabban, szívesen olvasom történeteidet. (Ha esetleg krónikád szűkszavúságának az az oka, hogy fogytán vagy az írószereknek és pergamennek, tudok küldeni neked saját szerény készleteimből.)

Most búcsúzom, testvérem – és várom, hogy alkalomadtán adj hírt magadról. Imádkozom érted és kérem Istent, hogy tartson meg a legjobb egészségben. Remélem, mihamarabb viszont látjuk egymást.

Adso de Melk
Anno Domini 1365
(Bridge olvas blog)