Mi van a rózsa alatt? (recenzió)
Újabb gondolatok Bíró Szabolcs Sub Rosa című könyvéről.
Már régen akartam Bíró Szabolcs könyvéről néhány sort írni, de valami mindig hiányzott hozzá. Nem tudom a mai napig, hogy mi volt az, de megérkezett…
„Francis W. Scott gyilkosának első könyve porba tiporja a ponyvaíró életművét, és Umberto Eco tisztelőjeként leborul az irodalmi óriás nagysága előtt. Aki kezébe veszi, biztosan elolvassa majd, és olyan élménnyel gazdagodik, melyet nem felejt el talán sosem” – e sorok alatt, melyek a könyv borítóján találhatóak, az én nevem szerepel. Jóval a könyv megjelenése előtt Szabolcs felkeresett és egy tiszteletpéldányt nyomott a kezembe egy különleges kiadásból, melyből csak néhány létezik. Azon még nem volt semmiféle írás (mármint a könyvborítón), sem az elején, sem pedig a hátoldalán. Azt kérte, hogy olvassam el a kiadás előtti könyvét és írjak pár sort róla, amit a borítóra tesznek, amolyan amerikai „stílben”. Megtettem.
Az teljesen biztos, hogy veri a „L.L.L.”-szagú krimiket, amelyeket a szerző F.W.S álnéven adott ki. Ám kicsit még mindig érződik a hatás, de mostanra veszített régi erejéből. Hatalmas lépés a szerző számára ez a kiadvány, annyi bizonyos. Ahányszor csak barátilag beszélgetünk, szinte mindig felmerül Umberto Eco neve, pontosan ezért a ,Sub Rosa tisztelgés az irodalmi óriás előtt. Az is igaz, hogy rettenetesen olvasmányos és alig várja az ember, hogy minden kiderüljön, ahogy az a végén szokás. Az első néhány oldal nagyon vontatottan indult, legalábbis számomra, de később nem tudtam letenni a könyvet. Annyira érdekelt, hogy mi lesz ennek a Ferenczy-gyereknek a sorsa, és mikor derül már fény mindenre. Igaz, volt némi sejtésem a „főgonosz” kilétét illetőleg, de nem voltam száz százalékig biztos a dolgomban. Nekem tetszett a sztori, kissé szokatlan, de pörgős és az embernek van egy olyan érzése a végén, hogy még olvasná tovább is…
Azonban:
Volt néhány dolog, ami engem személy szerint rettentően zavart és lehet, hogy a kedves olvasó szintúgy felfigyelt ezekre. Az egyik jelenetben, még az elején, a főhős kajálni megy, és „utopenyecet” eszik. Az oké, hogy mi, itt Szlovákia területén tudjuk, hogy miféle étel ez. De mi van szegény magyarországiakkal például? Ha be akarunk törni a magyar könyvpiacra is, kedves író úr, akkor kérem feltüntetni a lap alján a szó magyarázatát! Nem csúnya az, és még hasznos is. Igaz, hogy az internet világában a háló számtalan lehetőséget rejt számunkra, de én a könyv olvasása közben nem egy notebookkal az ölemben, vagy a számítógép előtt görnyedve szeretnék relaxálni. A másik, ami rettentően zavart – de lehet, hogy csak engem –, a latin mondatok használata. Nem is a használata, hanem, hogy nem értek ezen a gyönyörű, ám halott nyelven. A könyv végén megtalálható a fordítás, de kinek van kedve hátralapozni, mikor pörög a sztori? Ugyanúgy fel lehet tüntetni az oldal alján...
Mindent egybevetve a könyv jól sikerült, és remélem, hogy a fiatal, ám nagyon termékeny író barátomnak mihamarabb sikerül teljesen levetkőznie F.W.S.-énjét és saját stílusban fog majd „nyomulni”! Én mindenképpen szorítok neki!
Már régen akartam Bíró Szabolcs könyvéről néhány sort írni, de valami mindig hiányzott hozzá. Nem tudom a mai napig, hogy mi volt az, de megérkezett…
„Francis W. Scott gyilkosának első könyve porba tiporja a ponyvaíró életművét, és Umberto Eco tisztelőjeként leborul az irodalmi óriás nagysága előtt. Aki kezébe veszi, biztosan elolvassa majd, és olyan élménnyel gazdagodik, melyet nem felejt el talán sosem” – e sorok alatt, melyek a könyv borítóján találhatóak, az én nevem szerepel. Jóval a könyv megjelenése előtt Szabolcs felkeresett és egy tiszteletpéldányt nyomott a kezembe egy különleges kiadásból, melyből csak néhány létezik. Azon még nem volt semmiféle írás (mármint a könyvborítón), sem az elején, sem pedig a hátoldalán. Azt kérte, hogy olvassam el a kiadás előtti könyvét és írjak pár sort róla, amit a borítóra tesznek, amolyan amerikai „stílben”. Megtettem.
Az teljesen biztos, hogy veri a „L.L.L.”-szagú krimiket, amelyeket a szerző F.W.S álnéven adott ki. Ám kicsit még mindig érződik a hatás, de mostanra veszített régi erejéből. Hatalmas lépés a szerző számára ez a kiadvány, annyi bizonyos. Ahányszor csak barátilag beszélgetünk, szinte mindig felmerül Umberto Eco neve, pontosan ezért a ,Sub Rosa tisztelgés az irodalmi óriás előtt. Az is igaz, hogy rettenetesen olvasmányos és alig várja az ember, hogy minden kiderüljön, ahogy az a végén szokás. Az első néhány oldal nagyon vontatottan indult, legalábbis számomra, de később nem tudtam letenni a könyvet. Annyira érdekelt, hogy mi lesz ennek a Ferenczy-gyereknek a sorsa, és mikor derül már fény mindenre. Igaz, volt némi sejtésem a „főgonosz” kilétét illetőleg, de nem voltam száz százalékig biztos a dolgomban. Nekem tetszett a sztori, kissé szokatlan, de pörgős és az embernek van egy olyan érzése a végén, hogy még olvasná tovább is…
Azonban:
Volt néhány dolog, ami engem személy szerint rettentően zavart és lehet, hogy a kedves olvasó szintúgy felfigyelt ezekre. Az egyik jelenetben, még az elején, a főhős kajálni megy, és „utopenyecet” eszik. Az oké, hogy mi, itt Szlovákia területén tudjuk, hogy miféle étel ez. De mi van szegény magyarországiakkal például? Ha be akarunk törni a magyar könyvpiacra is, kedves író úr, akkor kérem feltüntetni a lap alján a szó magyarázatát! Nem csúnya az, és még hasznos is. Igaz, hogy az internet világában a háló számtalan lehetőséget rejt számunkra, de én a könyv olvasása közben nem egy notebookkal az ölemben, vagy a számítógép előtt görnyedve szeretnék relaxálni. A másik, ami rettentően zavart – de lehet, hogy csak engem –, a latin mondatok használata. Nem is a használata, hanem, hogy nem értek ezen a gyönyörű, ám halott nyelven. A könyv végén megtalálható a fordítás, de kinek van kedve hátralapozni, mikor pörög a sztori? Ugyanúgy fel lehet tüntetni az oldal alján...
Mindent egybevetve a könyv jól sikerült, és remélem, hogy a fiatal, ám nagyon termékeny író barátomnak mihamarabb sikerül teljesen levetkőznie F.W.S.-énjét és saját stílusban fog majd „nyomulni”! Én mindenképpen szorítok neki!