A szerzőről
„Amikor egy reggel Francis W. Scott nyugtalan álmából felébredt,
Bíró Szabolccsá változva találta magát ágyában.”
Bíró Szabolccsá változva találta magát ágyában.”
Bíró Szabolcs 1988. július 29-én született a szlovákiai Dunaszerdahelyen. Az írói vénát édesapjától örökölte, és már
kisgyermekként versikéket, rövid történeteket fabrikált. A versírással később felhagyott, a próza szerelmese lett. Tizenöt évesen kóstolt bele először a novellaírásba, eleinte főleg a fantasy műfajához vonzódott. Első ilyen témájú írásai a fantasya.hu oldalon jelentek meg, Johnny Wilson álnéven.
Tizenhat évesen kezdett aktív kulturális tevékenységbe: gimnazistaként a Fekete Ászok Felvidéki Irodalmi Kör (FÁFIK), később a (már szintén jobblétre szenderült) Fekete Toll írói kör alapító-elnöke volt. 2007-től a Napvilág Íróklub és a Tinta-Klub tagja. A próza mellett publicisztikával is foglalkozik: első cikke 2006. május 9-én jelent meg az Új Szó hasábjain, ahol azóta több mint száz, főleg kulturális témájú írást publikált. 2007-től a netBarátnő, az Ekultúra, a Vasárnap, a Napvilág.Net, a PRESStige, a Penna magazin és a Szél-Járás hasábjain is jelentek és jelennek meg írásai.
Regényíróként szintén 2007-ben debütált, a Francis W. Scott néven kiadott, Naplemente című krimijével. Angolszász álnevén még további öt könyve jelent meg: A Sivatag Szeme, a Hóhér (Grendel Lajos előszavával), a Cosa Nostra, Az elásott titok és a Távol mindentől. A Francis W. Scott névtől 2010 első napján vett búcsút, amikor megjelent Az ötödik parancsolat című, ingyenesen letölthető kisregénye.
Bíró Szabolcs fantáziáját izgatja a történelem, a vallás, Európa kultúrája, ahogy az élet, a halál, a szerelem és az igazság is, de mindenekelőtt az ezekhez vezető út az, amit igazán fontosnak tart. Az olvasók az új név alatt egy őszintébb, nyitottabb, kísérletezőbb szellemű írót ismerhetnek meg.
kisgyermekként versikéket, rövid történeteket fabrikált. A versírással később felhagyott, a próza szerelmese lett. Tizenöt évesen kóstolt bele először a novellaírásba, eleinte főleg a fantasy műfajához vonzódott. Első ilyen témájú írásai a fantasya.hu oldalon jelentek meg, Johnny Wilson álnéven.Tizenhat évesen kezdett aktív kulturális tevékenységbe: gimnazistaként a Fekete Ászok Felvidéki Irodalmi Kör (FÁFIK), később a (már szintén jobblétre szenderült) Fekete Toll írói kör alapító-elnöke volt. 2007-től a Napvilág Íróklub és a Tinta-Klub tagja. A próza mellett publicisztikával is foglalkozik: első cikke 2006. május 9-én jelent meg az Új Szó hasábjain, ahol azóta több mint száz, főleg kulturális témájú írást publikált. 2007-től a netBarátnő, az Ekultúra, a Vasárnap, a Napvilág.Net, a PRESStige, a Penna magazin és a Szél-Járás hasábjain is jelentek és jelennek meg írásai.